Balatonhenye - Úrkút

Reggel a reggeli kenyérrel is nagyon finom volt. Aztán szaladtunk, h a buszt elérjük. Balatonhenyére átérve bevásárroltunk a boltban, és elindultunk a csicsói erdészház felé. Az út nem volt külösebben eseménydús. Az erdészháznál kicsit leültünk, aztán mentünk tovább Nagyvázsonyba. Már nagyon vártam, h meglássam a várat, nagyon kiváncsi voltam...
Meg kell vallanom, h kicsit csalódás vol. Ez nem egy valamin rajta lévő vár, mint pl. A sümegi, hanem csah úgy ott áll a falu közepén,teljesen egy szintben a faluval. Nem mentünk be, cak ívülről néztük meg. Utána rendkívül unalmas, hosszú szakasz következett, műúton, majd murvás úton, tényleg azt hittük, sosem lesz vége.
Úrkúton a Kéktúra vendéglőben pecsételtünk, ami inkább egy kocsma, meg is állapítottu, h. Itt nem fogunk vacsorázni, no de akkor hol, tipródtunk magunkban.
Hamarosan megérkezett szállásadónk, aki elvitt minket a Tündérvirág vendégházba, és ajánlotta a közelben lévő Zizi vendéglőt. Ami nagyon kellemes meglepetésnek
 Bizonyult, remek tonhalsaláta volt pl.

Badacsonytomaj - Köveskál

Reggel a kisboltban bevásároltunk, aztán pedig visszamentünk a faluból a kék jelzésre. Egy darabig szintben mentünk nagyából, aztán megezdtük az emelkedést a Tóti-hegy felé. M. Sz.szerint innen a legszebb a kilátás a tanúhegyekre, de a kék jelzés nem megy fel, így mi sem mentünk.
Viszont felmentünk a Csobáncra, ami a kedvenc tanúhegyem, bár a várromhoz a tetején nem megy fel a kék, de mi bevállaltuk azta 2x 800 m pluszt, és meg is érte, mert a kilátás a Csobáncról fantasztikus:

És végre kicsit megnéztük a várromot is, eddig teljesítméntúrán csak átrohantunk itt.
Erre a napra esett még az általam egyik legjobban várt rész, a Kőtenger is. Egyszer már jártunk erre, és nagyon tetszett.most is.

A faluba leérve semmi nem volt sajna nyitva, volt viszont kút, aholl tudtunk hideg vizet inni, ami nagyon jól esett, mert ekkor már brutál meleg volt.
Balatonheye előtt még meg kellettmászni egy hegyet, a Fekete-hegyi kilátóért megérte megmászn a szinteket, mert még egyszer megnézhettüka tanúhegyeket. Erről jutott eszembe egy tök jó versenykiírás, amit insallah később találhattok meg itt a blogon...
Balatonhenyén el kellett érnünk a buszt, mert Henyén nem találtunk szállást, így bebuszoztunk Köveskálra.
A Saci panziót csak ajánlani tudom mimdenkinek, a tulajdonos néni eszméletlen kedves volt, nekem külön készített vegetáriánus vacsorát, és kaptunk egy tepsi cseresznyés pitét is, ami annyira finom volt, h. Azóta is arról álmodozom...
Mikor közöltük vele, h reggel fél 7-kor szeretnénk reggelizni, az egyetlenproblémája az volt' h akkor még nem érkezik meg a fris s péksütemény, így kenyeret kell adnia a reggelihez...
Vacsofa után még dolgoztam kicsit, aztán mentem aludni, mert a reggel 5-ös kelés rémisztően közelinek tetszett...

Tapolca - Badacsonytomaj

Reggel a fiúk kimentek zsemléért, mert én éjszaka a gyomorrotás miatt nem sokat aludtam, és reggel még dolgoznom kellett... reggelizni sem sokat reggeliztem, és a reggeli melegbenis kicsit fázva indultam el, szokás szerint hosszú betonútnak vágtuk neki kifelé a várrosból. A napon gyalogolva hamarosan jobban lettem, és lassan kezdett kicsit sok is lenni a melegből. Az út még jó sáros volt, de azért csak ellavíroztunk a pocsolyák között.
Ez már a tanúhgeyek napja volt. Hamarosan meg is kezdtük az emelkedést a Szent-Györgyhegyre. Az út jobb volt, mint vártam, nem csúszott annyira és nem is volt külösebben sáros. A hegy oldalában található bazaltorgonák szokás szerint lenyűgöztek, miként a kilátás is a hegytetőről.
A következő hegy a szigligeti várhegy volt, a vár melltti büfében nagyon finom fagyit ettünk, és ittunk gyümölcsös limonádét, amiben egy komplett gyümölcskehely volt konkrétan...
Ilyen módon megerősítve indultunk tovább a badacsonyra, a csúcson lévő kilátóba nem kellett volna felmenni, de azért persze felmentünk, m.sz. felvilágosított, h.már én is jártam itt a tanúhegyes túrán, mikor Zoli is velünk volt, én persze nem emlékeztem, sebaj.
Innen le kellett mennünk Badacsonytomajba, bár ide a kéktúra nem megy le, de Balatonhenyén ahova meg igen, nem találtunk szállást.
A tomaji szállás nagyon kellemes volt, bár azt hittem, sosem érünk le a faluba...
Utána még elmentünk az Aranykagyló étterembe vacsorázni, a szomszédban épp szedték a gyönyörű pirosra érett cseresznyét, de szép ez a cseresznye, montam kedvesen, de nem vették a lapot, h. Ó, essék csak szedni belőle nyugodtan...
Ja, az aranykagylóban nagyon finoman főznek. Főleg a paradicsomlevest.

Gyenesdiás - Tapolca

Mivel előző este a felhőszakadás közepette megvettük a rggelit, így reggel nem kellett vásárolni, csak ettünk és indultunk. Még megcsodálltuk a vendégház eresze alatt épp fészket építő fecskéket, aztán nekivágtunk az aszfaltnak. Elhamdulillah a tegnap esténéll hamarabb befordultunk az erdőbe. Azzal kezdtük, h. Felmentünk a Festetics-kilátóba, ami nem egy akkora kitérő, és végül is egy kilátóért megéri, gondoltam AKKOR MÉG.
A következő pecsét jó messze volt, több mint 10 km, de legalább szép vidéken, és sár sem volr vészesen, bár azért láthatók voltak az előző esti felhőszakadás nyomai.
Vállusra beérve a falu méretét látva feladtam a reményt, h. Majd lesz kávé vagy kóla, viszont épp elhúzott ellettünk zenélve a mobil pékség kocsija (bolt sincs), vettünk is gyorsan fahéjas csigát.
Evés után indultunk tovább - nem ám a kéken,hanem a kilátó felé, amit még a falu előtt pillantottunk meg, de a térképen nem volt rajta. Én bátortalanul jeleztem, h. 10 km-vel ezelőtt voltunk egy kilátóban, a táj nem változott ANNYIT, de hát jó, menjünk.
Kár volt.
A kilátó most épült, de utat, azt még nem jelöltek ki hozzá. Mentünk felfele az úttalan hegyoldalban egy olyan meredeken, ahol még kis zsákkal sem lenne egyszerű, nemhogy 15 kilóval...
És persze lefelé sem csináltak egy utat, amíg mi fenn tartózkodtunk a kilátóban, szóval lefele ugyanez... komoly kétségeim voltak, h. Leérünk-e épségben.
E kis kitérő egy jó másfél órát tartott, és én jobban elfáradtam, mint addig az egész úton. Innentől ha 1 km lett volna hátra, az is sok lettvolna, de hát volt még 15...
Nem is emlékszem a maradék útra. Tudom, h. Pecsételtünk Lesenceistvándon, de h.hol vagy hogyan,arra nem emlékszem. Emlékszem még arra, h. Tapolcára valami brutál hosszú betonútt vezet be, amit már mind nagyon untunk. Ezért a pecsétnek helyt adó benzinkúton kénytelen voltam inni egy bravo multit, ami nagy kedvencem. Aztán megtaláltuk a Bibi vendégházat, ami nekem nagyon tetszett a festett bútoraival, meg még kimentünk vacsorázni, ahol úgy elrontottam a gyomrom, h. Még éjjel 2_kor sem aludtam...
Szóval,  a vendégház berendezésétől eltekintve nem ez volt eddig a kedvenc napom...
De már alig vártam a másnapot, amikor majd insallah okkal jobb lesz minden. És így is lett...

Zalaszåntó - Gyenesdiás

Reggel Zalaszántón esett az eso. De nagyon. Zuhogott. Ennek ellenére elindultunk mondván h legfeljebb majd felszállunk a buszra. Rezibe igen hamar átértünk részben a hidegnek és a vizes környezetnek köszönhetöen nemigen álltunk meg... a következö pecsét sem volt messze de addig át kellett mászni egy jelentösebb hegyen amelyet óriási évszázados hársfåk boritottakk.
Az idö elhamdulillah egyre szebb lett. Már-már sütött a nap...
Hévizre beérve teljesen kultúrsokkot kaptunk a vadonban való bolyongás után a nyüzsgö várostól. Azért persze beültünk egy fagyira meg kávéra kiváltképp h esni kezdett....
Innen az utolsó mintegy 10 km mâr betonon  vezetett. Az elején a bicikliuton mentünk ami viszonylag jo volt föleg h fogtam 2 ilyet is :

Annyi volt az esö h a bicikliuton måszkáltak.
Keszthely elött és a gyenesdiási szállá sig már elég unalmas volt az út de csak odaértünk elhamdulillah. Kimentünk kaját venni és olyan zivatar támadt h vagy 20 pedcet álltunk a bolt elött mire el tudfunk indulni....

sümeg -Zalaszántó

Sümegen reggel a házinénink remek bundáskenyér reggelit készített nekünk. Öszepakolás után felmentünk a sümegi várba. Kissé megdöbbenésként ért a fejenként 1500 huf belépő, de ha már ott voltunk, körülnéztünk és vagy egy órát el is töltöttünk a várban. Így a szokásosnál később indultunk. Az eső kivételesen nem esett, ám a szél az jó szokása szerint brutálisan fújt úgyhogy azért csak felvettük az esőkabátokat.
Amúgy igazi várkisasszony vagyok' ugye?

Az első pont a sarvalyi erdészháznál volt, ezt elég hamar elértük, aztán jó darabig jellegtelen erdőben mentünk, ami szép volt, rengeteg kidőlt fával, tehát pont olyan, mint az összes többi erdő eddig. Változatosságot hozott h felmentünk a Tátika-várba, de nem időztünk tùl sokat, mert szokás szerint fújt a szél. Vizsont az ide vezető út nagyon szép volt, hatalmas öreg bükkfákkal.
A második nagyobb emelkedő a nap során a zalaszentlászlói sztupához vezetett fel. Itt már majdnem sütött a nap... pecsételés után lesétáltunk a faluba. Az utat igencsak feldobta, h. Találkoztunk vele:

Lenn a faluban nagyon színvonalas szállás várt minket. Egyetlen panaszom, h a helyi büfében nincsenek felkészülve vegetáriánus ndégek fogadására.... de azért összedobtak egy salátát sültkrumplival...

Sårvår - Sümeg

Hát ez egy NAGYON durva nap volt....
Reggel mikor elindultunk már esett. De az eső szokásához hiven akkor kezdett rá igazán, mikor leszálltunk a buszról a szajki tavaknal.
Innentől EGÉSZ NAP esett. Közben meg  BRUTÁL szél is fújt, igy többnyire vizszintesen esett.... az uton mély sár es viz. Volt alkalmunk kipróbálni h jobb eső + vizessusnyában, eső susnya nélkül, vagy susnyában eső nélkül menni - arra a pár másodpercre mikor az eső szünetelt. (+)
Én komolyan elgondolkodtam azon, h. akkor ezt itt és most én abbahagyom...

A cipőmben már 10 km után több viz volt mint az erdőben. Az első 25 km-n SEMMI nem volt, de még egy buszmegálló sem...

Csak mentünk a brutálisan zuhogó vizszintes esőben. Majd megfagytam. Csavarni lehetett a vizet mindenemből. Mindezt még tovább szinesitették az előző napi orkán erejű szélnek köszönhetően az útra keresztben bedől fatörzsek, amiken át kellett mászni... Kezdett elegem lenni.

Nagy nehezen elértük Kisvásárhelyt. Már csak 6 km volt hátra. Ez kicsit feldobott es végül is élve értem be Sümegre. A szálláson zuhanyás után elindultunk vacsorázni. A scotti udvarház konyhája remek :)

(+) MESSZE az eső vizessusnya nélkül a legjobb. A vizessusnya, az a lelkek elpusztitója, a remények végső összezúzója. 

Sárvár- -Sárvár

Hajnalban már esett. Azóta elállt, de a szél egyre jobban fúj. Az ablakon kinézve orkánt látok dühöngeni. Kétszer is kimentem az ajtó elé, de gyorsan meggondoltam magam.
A fiúk elmentek a sárvári fürdőbe. Én itthonmaradtam, megirom a beszámolkat, dolgoztam, és azon gondolkodom, h. visszafeküdjek aludni, vagy menjek ki a Penny-be lisztért, és süssek lekváros palacsintát, vagy milyen sorrendben.
A fiúkkal délutánra tervbe vettünk egy várlátogatást, de ebben már nem vagyok 100% biztos...
Ha hazajönnek, majd eldöntjük, hogyan tovább.

Szajki-tavak - Sárvár

Reggel a 6:45-ös busszal indultunk Sárvárról. Ez fájdalmasan korai kelést jelentett, kiválképp nekem, mert reggel még dolgoznom is kellett... Mindegy, a buszt elértük,és a buszon reggeliztük meg az este elkészitett szendvicseket.
Az eső kivételesen nem esett, sőt, sütött a nap, viszont elég hűvös volt, és nagyon erős szél is fújt, de az előző napok megpróbáltatásaihoz képest ez komolyan felüdülésnek számitott. Mentünk a tavak környéki erdőben, a homokos, kavicsos úton, ami igy különösebben sáros sem volt, ráadásul a cuccok nagy részét otthon hagytuk, igy a 12-15 kg helyett csak pár klilót kellett vinni. Kész felüdülés volt.
Az első pecsét, Hosszúpereszteg, megint csak elég messze volt, de jól haladtunk, és fűtött a lelkesedés is, h. ott majd iszunk kávét. Hát nem ittunk, mert semmi nem volt nyitva. Majd Káldon, mondtuk reménykedve, és nekivágtunk az újabb 7 km-nek.
Kárpótolt minket a szép napsütés, és a süvitő szélben festőien hullámzó árpatáblák, valamint a biborhere tűzpiros táblái. Én menet közben tudományos igényű előadást tartottam a tajga népének életéről, ennek egy része insallah videón is megtekinthető a későbbiekben ezen a blogon. Annyit már most elmondhatok,h. nem könnyű az élet a tajgán...
Káldon pecsételtünk az iskola keritésén lévő pecséttel, majd bementünk a helyi presszóba, ami nagyon kellemes és civilizált volt, főleg néhány eddigihez képest... kérdés nélkül tette elénk a pultos a pecsétet, de mi inkább kávét és ásványvizet kértünk.
Innen még némi mező, majd hosszas erdei szakasz következett. Két erdészházat is érintettünk, a hidegkúti inkább egy elég puccos konferenciaközpont, pár száz méterrel utána megálltunk, és a kidöntött fatörzsekre ülve ettünk egy szendvicset. a rózsáskerti elhagyatott, bezért épület, viszont előtte találtam egy csomó GOMBÁT! Sárga gévagombát, amit gondosan le is szedtem, az esti rántottgombára és a reggeli gombástojásra gondolva. A fiúk kedvesen közölték, h. ők ugyan nem kérnek az általam szedett gombából, bármennyire is biztos vagyok benne, h. felismerem a sárga gévagombát. Nembaj, több maradt, finom volt. Ha nem irok több beszámolót, akkor viszont MÉGSEM ismerem fel...
Az erdészház után M. Sz. pedzegetni kezdte, h. mi lenne, ha még Gércéről hazagyalogolnánk, és akkor a 46 km-es sétával 2 napi távot letudnánk egy nap alatt. Nekem sok kedvem nem volt hozzá, bár nem voltam nagyon fáradt, de már ráállt az agyam, h oké, vége, buszra szállunk, hazamegyünk, eszünk, dolgozom,stb. De nyilván nem akartam a tervet keresztülhúzni, igy miután Gércén megkörnyékeztek némi vesztegetés-csokival, kötélnek álltam, és indultunk tovább.
Gérce után a kék vonalvezetése teljesen logikátlan. Embermagasságúnál magasabb susnya, majd nagyforgalmú többsávos betonút+körforgalom váltogatta egymást, minden logikát nélkülözve. A Gérce utáni szakasz még jó volt, egy mezőn vágtunk át, balra nádas tó, felette szürkegém próbált leszállni, de az ekkor már viharos széllökések minduntalan elragadták. A legrosszabb az utolsó 4-5 km, ami végig a nagy forgalmú úton megy, húztak el mellettünk az autók, a beton és a 0 látnivaló kombója pusztitóan unalmas volt... aztán beértünk Sárvárra, hurrá, de innen a vasútállomás pont a város túlsó végén volt, a szállásunk onnan meg még majd egy km, szóval még több mint egy órát mentünk a városon belül, ami nekem már rettenetes volt, untam is, fáradt is voltam, de próbáltam nem tombolni. Végül csak beértünk, hazafelé még bevásároltunk, otthon csináltunk rántott gombát, illetve halat azoknak, akik nem kivntak élni a lehetőséggel :)

Bük-Sárvár

Még este úgy tértem nyugovóra,h.örültem, amiért van tetőablak a szobámon. Majd éjjel nézegetem az égitesteket, gondoltam. Hát, ez a tervem sajna kútba esett. Csak a felhőket tudtam volna nézegetni, ha a hosszú nap megpróbáltatásaitól nem alszom el mintegy azonnal. Mikor a reggeli imára felkeltem, hallottam az eső kopogását az ablakon, reggel pedig ez a látvány fogadott:

Az eső hamarosan elállt, de ami a hőmésrékletet illeti, meg kellett kérnem a fiúkat, h. bár eredetileg a teraszon terveztünk reggelizni, a helyszint tegyük át inkább az én szobámba... ők különösebb tiltakozás nélkül kötélnek is álltak.
Reggel még az a kellemes meglepetés ért minket, h. felhivtak és lemondták az esti szállásunkat... M. Sz. azonnal SOS telefonálgatásba kezdett, h. másik szállást találjon, ami elméletben sikerült is.
Ma busszal terveztünk visszamenni az elágazáshoz, ahol a kéktúra útvonala eltér, és ahonnan tegnap begyalogoltunk Bükre. El is értük a buszt sikeresen, a megállóban várakoztunk egy helyi nénivel szóba elegyedve, mikor esni kezdett az eső. Egyelőre csak csöpögött, akkor kezdett rá igazán, mikor a buszról leszálltunk. Rögtön a betonútról letérve brutál susnyásba kellett befordulni. a száraz nadrág és cipő illúziójáról már itt többé-kevésbé lemondtam.
Az első pecsételőpontig, ami Szeleste, több mint 10 km-t kellett menni. Ez az út hol járható volt, hol kevsébé, de igazából közvetlenül a falu előtt érte el tetőfokát. Derékig érő susnyásba kellett bemenni, de KÉTFELŐL ért derékig: lentről a fű, fentről a fák-bokrok belógó ágai... komolyan MINDEN ruhadarabomból csavarni lehetett volna a vizet. A helyi presszóba beülve kértünk kávét meg teát, Tamás bement a mosdóba átöltözni, én nem láttam értelmét, mert kb. 5 perc kellett az újabb szottyosra ázáshoz. Nehéz volt elindulni, de menni kellett. A következő faluig is volt vagy 8 km, ráadásul ott még presszó sem volt, csak egy Coop közért, ahol vettünk nápolyit, beültünk a buszmegállóba, majd rövid pihenés után mentünk tovább. Valahogy úgy emlékeztem, h. a következő település neve Csád, de a fiúk megnyugtattak, h. ilyen messzire azért nem megyünk, jó lesz az Csényének is. Az eső, a változatosság kedvéért, esett. Én ekkor kezdtem megunni a marinálódást, főleg, miután valamennyire már megszikkadtam a szelestei susnya után, és ismét be kellett menni a csalitosba, meg egy olyan erdei útra, amely utat csak nyomokban tartalmazott, bokán felül érő hig sarat viszont annál többet. Mire Csényére értünk, eléggé elment a kedvem a sétálástól, de Sárvárig volt még további 8 km, egyszóval nem sok választásom volt, mint hogy vonszoljam magam tovább. A csényeújmajori pecsétnél leültünk egy kicsit, majd innen a Gyöngyös-patak töltésére rátérve sétáltunk be Sárvárra, ahol elhamdulillah hamarosan meglett a szállásunk, ami sokkal jobb volt, mint reméltük, az Adél Apartmanban, nagyon kedves szállásadókkal, fűtéssel, ajándék csokival, ez úton is mindent köszönünk.
Megérkezés után még kimentünk a vasútállomásra pecsételni, bevásároltunk, majd megvacsoráztunk egy helyi étteremben, ami nem volt valami hű de jó.
Közben az időjárás-előrejelzéskeet nézegetve megállapitottuk, h. csütörtök-péntekre eléggé zegernye idő várható... ezért csütörtökre pihenőnapot terveztünk, aztán meg majd meglátjuk...
Egyelőre átszerveztük a szállásokat az alábbi terv szerint:
Szerdán még Sárváron alszunk, a nagyzsákokat itt hagyujuk reggel,átbuszozunk a Szajki-tavakhoz, onnan visszagyaloglunk Gércére, és majd meglátjuk, h. még bevállaljuk-e a plusz 13 km-t, vagy busszal térünk vissza Sárvárra.
Csütrötökön maradunk Sárváron, és pihenünk.
A pénteket majd meglátjuk :)




majd meglátjuk.

Kőszeg - Bük

Tabletről irok, vannak ékezetek :)

Este, vacsora gyanánt rendeltünk pizzát a panzióba. Elég sokat, ezért reggelire is pizzát ettünk, sőt, úti elemósziának is összeborogatott pizzaszeleteket vittünk...
Vacsora után konstatáltuk, h. az eső rendületlenül, durván zuhog. Az esőcseppek hangjára aludtam el olyan este 8 magasságában... 10-kor felébredtem. Az eső még mindig zuhogott, ámde közben a panzióban beindult a FŰTÉS! A száradó ruhákat gyorsan átteregettem a radiátorra.
Reggel 7.20-kor ettünk pizzát, és a csapból eresztett meleg (langyos) vizből csiáltunk kávét. Szikrázó napsütés volt reggel, mikor elindultunk, de elég hűvös. Az első pár száz méteren legalábbis, ám mire kiértünk Kőszegről, már melegünk volt, megálltunk vetkőzni.
A mai napon 26 km állt előttünk, ámde elég minimális, kb. 200 m szinttel. Éjjel rengeteg eső esett, ámde itt az út az erdőben szinte végig kavicsos, sóderes volt, nem volt semmi sár, nem is csúszott, jól haladtunk hát. Olyan sok látnivaló sem volt útközben. Az erdőt csak a kissé naposabb árokpartokon növő elég sok szamóca dobta fel, amelyek már nagyon szép érettek voltak, meg is álltunk szedni, ettem belőle egy csomót, nagyon finomak voltak:

Az első szakasz, ami a Tömörd nevű faluig terjedt, több mint 15 km volt, végig az erdőben, nagyrészt nyilegyenes úton, alig volt benne pár kanyar. már előre fentem a fogam a kávéra meg kólára, amit majd a faluban iszom... hát igen... ahol 10 előtt, vagy délután 4 után kellett volna érkezni, mert a helyi bolt-kocsma kombó csak úgy van nyitva. Igy hát leültünk pihenni, enni, és mentünk is tovább. Volt még csaknem 10 km az Ablánc malomcsárdáig. Közebn, már a vége felé furcsa hangot hallottunk messziről. Közelebb érve derült ki h. a megvadult Ablánc patak az: a viz száguldott, habzott, tényleg nagyon félelmetes volt, elhamdulillah már visszatért a medrébe, de az úton látszott a nyoma, h. nemrégmég kinn volt. A hidja most is éppen csak a vizszint felett volt. Átkeltünk rajta, és innen már hamar megérkeztünk a csárdához.  Ami szintén be van zárva... viszont nagyon remek időt mentünk, eredetileg a 16:30-as buszt néztük ki, de elértük volna a 15:17-est is, mert 14:10-kor tanácskoztunk arról, h. várjunk 1 órát, vagy induljunk el a műúton az 5 km-re lévő Bük felé, ahol a mai szállásunk van. Nekem nem nagy kedvem volt még a plusz 5 km-hez,főleg nem az elég forgalmas műúton, de végül is csak elindultunk. Ekkorra már nagyon fáradt voltam, úgy rá voltam arra, h. a csárdánál vége a mai etapnak, h. sehogy sem tudtam ráhangolódni az újabb 5 km-re...
nagyon nehezen telt el ez a szakasz, jobban elfárasztott, mint előtte az egész túra. Alig akart véget érni. Aztán Bük határában átkeltünk a szintén alaposan megáradt Répcén, és innen már hamar a falu legelején lévő szállásunkon voltunk. az Aszú vendégház nagyon-nagyon szép. Elszaladtunk bevásárolni reggelire, aztán a szemben lévő étterembe vacsorázni. Már a vacsi végén jártunk, mikor brutálisan zuhogni kezdett, és vagy fél órán átel sem állt. Nyilván minden csepp eső, ami nem ránk esik, aranyat ér,úgyh. remélem, holnap NEM fog elkapni minket egy ilyen... mert ma elhamdulillah végig szép időben, napsütésben mentünk.

Velem -Koszeg

Ejjel zuhogott az eso. Hurra. Szerencsere mire atmentunk a szomszed presszoba melegszendvicset reggelizni, elallt az eso. Diszkreten nem esett par oran keresztul. Kozbenelindultunk. A Velembol kivezeto ut nagyon szep volt, kivaltkeppen h 4 db szalamandrat is. A nap mar-mar kisutott, aztan ugy dontott h az mar tenyleg tulzas. Igy hatesni kezdett pedig meg fel sem ertunk Irottkore. Elovettuk az esokabatokat. Kisvartatva elallt. Fenn a kilatonal eltettuk az esokabatokat es leultunk enni. aztan indultunk lefele a keken amire igazaboal itt tertunk ra. Ug6anis az orszagos kek tura kiindulopotja az Irottko. Velembol a piros sav jelzesen jottunk fel. a kek nagyon szep volt itt, nyirerdoon vitt keresztul. Eleg sokaig lefele mentunk aztam megindultunk felfele Ohaztetore. Mire felertunk mar zuhogott de durvan! Felmentunk a kilatoba varva h elalljon. vagy fel orat varakoztunk a kilatoban. Kozben megettunk egy ujabb zzendvicset. Mikor az eso lecsendesedett elindultunk. Hetforrasig sikerult is normalis idoben lejutni. Vegigkostoltam mind a 7 forrast es azt mondhatom h Almosnak kicsit mas az ize mint a tobbinek. De leeht h csak azert mert o volt az elso es akkor meg nem szoktam meg a kisse vasas izuket.
Tovabbindulva hamarosan esni kezdett. De durvan! Sot, meg durvabban. Szakado esoben mentunk az utolso masfel oraban. Csurom vizesen ertunk be a szallasunkra. viszont kaptunk hosugarzot aminel jelenleg szaritkozunk es melegszunk. Varjuk a rendelf pizzat.
Az elorejelzes szerinf holnap is esni fov,  de az eso igazan szerda-csutorotk magassagaban talal majd magara....
Mondtam a fiuknak h ezutan mi mar csak novemberben menjunk kekfurazni - tokmindegy h junis, februar, majus... MINDIG kellemes novemberi ido van. Olyan k9d volt a hegyen mint novemberben. Ha eppen nem aztam volna pureve akkor egesz vicces lett volna.

Nulladik nap -Velem

Vonattal mentunk szombathelyre onnan masik vonattal koszegre onnan busszal velembe....
Nem egyszeru eljutni turank kiindulopontjahoz :)
Mar 6 elott velemben voltunk ahol amugy eppen teljesitmenytura zajlott. Nem kapcsolodtunk be, csak bepakoltunk a szallasra aztan esti setakent felszaladtunk a Szent Vid kapolnahoz es a kektura emlekmuhoz. M. sz. Magyarazott vmit h regen itt volt a kektura vvege.

Jelenleg a szallasunkon varjuk h megfojon a barna rizs. Es vegre lefekhessunk aludni. Legalabbis en....

Két hét kék, ismét :)

Eljött a nyári szabadság ideje elhamdulillah :)

Holnap, május 10-én insallah nekivágunk a kéktúra újabb szakaszának, és terveink szerint május 24-ig az Írottkő-Zirc szakasz mintegy 400 kilométerét fogjuk bejárni.

Már hetek óra nagyon várom a holnapot. Hogy mit várok?
- az utat magam előtt
- a virágokat az út mellett
- a hegyeket, a kilátásokat
- a Hétforrást, hogy megint végigkóstolom mindet, és megállapítom, h. ugyanolyan ízűek
- a mindenféle ízeltlábúakat, h. majd jól megfogom őket, és odaviszem a fiúknak, és M. Sz. majd enerváltan közli, minek szedsz te össze mindent
- a megérkezéseket, amikor este végre letesszük a zsákokat, és csak úgy ülünk kicsit, mielőtt körülnéznénk vacsoraügyben
- az elindulásokat, amikor büszkén megállapítom, h. pont sikerült mindent bepakolni a nagyzsákba, majd ezután veszem észre, h. ja, kivéve a törölközőt, az Asics cipőmet, a tisztaságcsomagot és mindazt a ruhát, ami szétteregetve szárad a szobában, de BASSZUS, ezek NÉLKÜL is pont olyan nehéz volt becsukni a zsákot, mint ezekkel, valami SZAPORODIK ebben a zsákban, de komolyan, már csak a súlyából ítélve is
- az olyan apró diadalmas pillanatokat, amikor a fiúk keresnek valamit, én pedig hidegvérrel, ám diadalmasan mondom, "Jaaa, papírzsepi/kullancscsipesz/mosókrém/toll/laposfogó/rácponty tejföllel? PEEEEEEEEEERSZE h. van nálam!"
- a helyi kisboltban vett reggelik elfogyasztását a kisbolt előtti padon
- a zsoltiiiiiiiiiiiiiiii rokonait a pocsolyákban
- a megoldhatatlan dilemmát,hogy akkor most a két színes kődarab közül melyiket vigyem haza emlékbe
- az idős, kendős nénik megdöbbent, tágra nyílt tekintetét a kiskertekben, "Hogy HONNAN jönnek gyalog, kedveském?"
- a saját megdöbbenésünket, basszus, ne már, hogy megint ESIK, és hogy ENNYIRE, és azt a leborult szivarvégit, hogy itt MEKKORA sár van...
- az én megdöbbenésemet, nem MONDJÁTOK, h. fel kell menni AZON, és a nagyzsákkal...
- hogy látni fogom mindazt, amit eddig még nem láttam, és mindazt, amit már láttam, de tudom, h. most más lesz, mint akkor volt
- hogy majd a századik növényről is megkérdezem Tamást, h. mi az, és próbálom megjegyezni, de persze a latin nevét elfelejtem majd, de sebaj, mert a legközelebbi túrán a magyar név bemondása is elég lesz ahhoz, h. mindenki azt higgye, milyen jól ismerem a növényeket, pedig nem is én, hanem a Tamás
- hogy majd rántott sajtot fogok enni este az étteremben, és somlóit is, úgy ám
- hogy máshol leszek egy kicsit
- hogy nem fog csöngeni a telefonom (mert jól kikapcsolom, és hiába szeretne csöngeni, nem fog tudni)
- hogy majd mikor hazajövök, és ti megkérdezitek, na, milyen volt, csak nézek, és nem tudom, mit mondjak, mert hogy is mondhatnám el mindezt, hogy is mondhatnám el, h. milyen volt, mikor még magamnak sem tudom megfogalmazni
- hogy egyszer majd, amikor egyedül maradok valahol a félhomályban, és úgy érzem, vége mindennek, becsukom a szemem, és látni fogom, ahogy a leveleken még megcsillan a fény, és a távolban lemegy a nap, és lassan megjelennek az első csillagok

Sárga 70

Táv: 72,5 km

Szint: 2290 m

Ennek a túrának az a sajátossága, h. éjjel 11-től lehet rajtolni Esztergomból. Aztán vissza kell sétálni Budaörsre… tehát nem reggel indulsz, és a nappal után belegyalogolsz az éjszakába, hanem este indulunk, és a napkeltén keresztül átgyalogolunk a nappalba. Nagyon szeretem ezt a túrát, és idén ráadásul M. Sz. és Zoli is jöttek. Kimentünk Budaörsre, és innen Tamás, aki ezúttal nem túrázott, elfuvarozott minket Esztergomba. 12-re értünk a rajtba, és rövid pakolászás, nevezés után indultunk is.

Én nem éreztem magam annyira a topon. Nem tudtam aludni délután, este még 8 után lett vége a Korán-óránknak, fáradt is voltam, jaj, jaj, mi lesz velem, gondoltam kissé kétségbeesetten, a fiúk is itt vannak, nem fogok tudni lépést tartani velük…

Erre a problémára azt a sajátos megoldást találtam ki, h. már az elején az élre álltam, gondolván, h. ha én megyek elöl, akkor nem fogunk gyorsabban menni, mint ahogy én bírok J ez a technika amúgy be is vált, tényleg nem mentünk gyorsabban, mint ahogy én bírtam… igaz, h. rögtön az elején, még Esztergomon belül majdnem elnavigáltam a csapatot, de elhamdulillah M. Sz. jobban figyelt, mint én.

Az éjszaka nagyon szép volt, és ahogy kiértük a házak közül, csak egyre szebb lett. Egy percre megálltunk, lekapcsoltuk a lámpákat, és nézegettük a csillagokat, M. Sz. nagyon jól ismeri őket, mutogatta a csillagképeket, nahát, a Skorpió tényleg olyan, mint egy skorpió, az Orion viszont már nem látszik, de kár. Aztán mentünk tovább. A Salamon pecsétje hófehér virágai világítottak a lámpák fényében, a fiúk beszélgettek mindenféléről, én többnyire hallgattam őket, néha beleszóltam. Az első pont után majdnem rossz felé mentem, végül is csak harmadszor vagyok a túrán, a fiúk meg először, de szerencsére azért tudják ám, h. én harmadszor is képes vagyok eltévedni…

Mentünk át a réten a csillagok alatt, a fű nedves az éjszakai, lassan hajnali harmattól:

Nagyon jót tett, h. nem az elején rajtoltunk, hanem egy órával később, mert a tömeg nagyja már elment, legnagyobb részt egyedül mentünk, alig is láttunk valakit. Egy fiú nem találta az utat a sötétben, ő bevárt minket, reggelig látótávolságban mentünk, kerülgettük egymást.

Pilisszentlélekre beérve megcsapott miket az orgonaillat, hatalmas bokrok szegélyezték az utat:

Átmentünk a falun, a kutyák megugattak, megcsodáltam a zöld + jelzéseket, amiket pár hete festettünk fel, (még megvannak, szépek), de mi persze maradtunk a sárgán.

Hamar beértünk Klastrompusztára, itt szokás szerint nagyon finom szörpök voltak, mézes-szamócás és erdei vegyes. Én, biztos, ami biztos, megkóstoltam mindkettőt:

M. Sz. pedig adott szaloncukrot. Ilyen módon feltöltekezve mentünk tovább, Pilisvörösvár felé, lassan megjelentek a hajnal első fényei. 

A Vörös-hegyre való felkapaszkodás durva volt, de legalább nem hosszú, már derengtek a fények, innen Pilisvörösvárra pedig már a napkelte színpompájában mentünk be:

Már nagyon vártam, h. a vörösvári pontnak helyt adó presszóba érjünk, mert éreztem, h. meg kell innom egy kávét… Mondjuk amúgy meglepő módon nem voltam álmos vagy fáradt, nem volt holtpontom sem, nem aludtam el menet közben – szerintem amúgy ez nagyrészt a remek társaság számlájára írható, amit ez úton is köszönök.

A presszóban, ahol a 40-es táv rajtja is volt, adtak enni, bár én inkább a saját szendvicsemet ettem meg, h. ne kelljen cipelni. Ittam kávét. Indultunk tovább, bár Zoli, aki elég nyúzottnak nézett ki, kifejtette, h. még bírna maradni.

Én is maradtam volna, mert előttünk állt az Antónia-árok, amit nagyon nem szeretek. Egész úton idáig azzal ijesztgettem M. Sz-t, h. az milyen borzalmas lesz. Ő meg elhitte, mert még nem járt erre.

Itt jegyezném meg, h. nagyon furcsa helyzet volt ez. M. Sz. SOKKAL többet túrázott, mint én, és minden helyet ismer az országban, de tényleg. A Budai-hegységbe viszont nemigen szokott járni, így most, kivételesen, egyetlen egyszer én ismertem jobban az útvonalat. Már-már házigazdának éreztem magam. Remek volt.

Aztán persze kiderült, h. az Antónia-árok korántsem olyan borzalmas ám. Egész gyorsan meg kényelmesen felértünk. Szép egyébként ez a rész, mindenkinek tetszett: 

A Zsíros-hegyre felérvén, találkoztunk ezzel a kedves barátommal:

Majd a Muflon-itatótól újabb pecsét után lezúdultunk az Alsó-Jegenye-völgybe, ahol M. Sz. még nem járt, és nem is nagyon hitte, h. tényleg van itt IGAZI vízesés. Arról, h. mi a vízesés, és mi nem, elég sokat vitázunk, mert ami szerintem már vízesés, az szerinte max. egy kis csobogó. Na, ez szerinte is valódi vízesés volt: 

A Rózsika-forrásnál lévő ponton megálltunk pihenni és enni. Fáradtak is voltunk, meg éhesek is. Kértek sütit? 

Közben én felhívtam a húgomat, aki be akart csatlakozni hozzánk a 18-as távra, h. kb. 2 óra múlva Hűvösvölgyben leszünk. Ő közölte, h. már úton van a rajtba. Mondtam, h. akkor ne várjon ránk egy órát, hagyja a pontőröknél a nekem szánt kólát és kókuszgolyót, és menjen bátran. Nem is találkoztunk egyébként. találkoztunk viszont kosborokkal:

Innen pedig lassan meg kellett indulni felfelé, mert még meg kellett mászni az Újlaki-hegyet. Nem mondom, h. minden pillanatát élveztük, de azért csak leküzdöttük. Én inkább azon voltam felháborodva, h. mikor a Határ-nyeregből elindultunk le Hűvös-völgybe, hát, akkor megint felfelé kellett lemenni… mert közben van még két hupli, amiken át kell mászni a völgyig.

Hűvösvölgyben adtak a ponton pizzaszeletet, ami persze nekem nem volt jó (húsos), de a pontőröknél ott volt a kólám meg a golyóbisaim, és a csapnál feltöltöttem az eddigre teljesen magába horpadt Kövér Testet is. Zoli felesége már várt minket, ő is a 18-as távra jött. Indultunk tovább.

Rögtön fel is kellett mászni a Hárs-hegyre, melegebb is lett közben, M. Sz. kissé aggódva kérdezte, h. adnak-e még vizet valahol, mert ő nem töltött, és nem lesz elég a célig. Emlékeim szerint Nagy-Szénás-zugban adnak, mondtam, és mint később kiderült, így is lett.

A Hárs-hegy és a Csacsi-rét közötti hullámzós, fel-le szakasz már annyira nem esett jól nekem. Kezdtem fáradni. Azzal bíztattam magam, h. ha ez megvan, már csak a Törökugrató marad.

Itt kicsit besűrűsödtünk, a rövidebb távokon többen is voltak, egy helyen, még a Sorrento előtt be is szorultunk egy menetoszlop mögé, de annyira nem mentek lassan, h. zavaró lett volna.

Aztán jött a Sorrento – 24 ökrös-hegy jutalomkör, amit annyira szeretek. Mintha haza jöttem volna. A pont után a sárga meredek lejtőjén lesétálva, beértünk a házak közé, és számomra vége is volt a túrának – de az itiner szerint nem, fel kellett még menni a Törökugratóra, hát menjünk, sóhajtottam, és felmentünk. Fenn előszedtem a fél fogsort formázó török gumicukromat, és megettük csaknem az egész zacskót. Nagyon jólesett. Utána a bányaudvaron át lesétáltunk, és a házak között indultunk a célnak helyt adó gimnázium felé.

Itt kapott el minket a zápor, ami nem tartott sokáig, és igencsak lokalizált volt (Budaörs másik felén nem is esett), de ahhoz elegendő, h. ronggyá ázzunk így a végén. Mire beértünk az iskolába, el is állt.

Átvettük a kitűzőt, emléklapot, és megláttam, h. milyen aranyos jelvény jár az 5. teljesítésért. Nem vagyok egy jelvény-fan, de ez annyira megtetszett, h. el is döntöttem, nekem ilyen kell. Már csak 2x kell eljönnöm J

Megköszöntem a szervezőknek, aztán indultunk haza. Zoliék elhoztak a Moszkva térig, ami nagyon jól jött. Fél 6 volt majdnem, mikor hazaértem, és 6-tól előadásunk volt… 10 után kerültem ágyba, de akkor már úgy éreztem, h. ha még egy percig ébren kell maradnom, elsírom magam.

Nagyon jól éreztem magam a túrán, akárcsak tavaly és tavalyelőtt. Egyetlen negatívumot vagy zavaró dolgot sem tudok említeni. Semmit. Nekem ez a túra, az útvonal, a szervezők, a belegyaloglás a napkeltébe, a kedvenc útvonalam a végén, és idén a túratársak is etalon. Insallah jövőre is jövünk!

(Megjegyzés: a beszámolóban a sajátjaim mellett szép számban felhasználtam M. Sz. fotóit is, amiket ez úton is köszönök)

Bika-tó minimaraton

Táv: 10,8 km

Szint: 160 m

Egyszer régen, mikor még beszélgettünk Szamócával, én kifejtettem, h. nekem nem jönnek be az olyan túrák, ahol valami körül körbe-körbe kell menni.

-          Honnan tudod, h. nem jönnek be, még nem is voltál ilyenen! – mondta ő, elég racionálisan.

-          ÉRZEM, h. nem jönne be – mondtam én, magamhoz méltóan kevésbé racionálisan.

Nem tudtam érvelni, egyszerűen éreztem, h. ez nekem nem tetszene. Ennek ellenére valahol igazat adtam neki, ki kellene próbálni, gondoltam magamban többször is. És most eljött az ideje…

Miután előző nap a Galga 50-en felmértem a terepet, és a szervezők biztosítottak, h. a nagyon durván meredek és sáros partszakasz helyett, ahol én sem 100%-os nyugalommal keltem át, kiszalagoznak egy biztonságos utat fel a domboldalba, úgy döntöttem, h. igen, akkor eljövünk a húgomékkal.

Reggel 10-től lehetett rajtolni, mi nagyjából a rajtidő elejére itt is voltunk, addigra a hosszabb távokra nevezettek már nagyban rótták a köröket a tó körül.

Itt jegyezném meg, h. egy kör, az nagyjából 2,7 km, tehát egy maratoni távhoz kellett menni vagy… hát… asszem 15 kört. ANNYIRA jó, h. nem maratonra neveztünk…

Mert meg kell vallanom, h. bár a tó és környéke tényleg szép:

, de igazából én már előző nap egyszer láttam. Az első kör, az még hagyján volt, mert kalauzoltam a húgomékat, és elszórakoztatott a reakciójuk az olyan apróságokra, h. na, most jön az emelkedő, nézzétek, vadászles, most itt lemegyünk, balra nézz, ott az ökofalu!

Valamint megtekinthettük azt a rémisztő fahidat, amin már szombaton is átkeltünk:

A második körben szívem mélyén éreztem, h. már kimerítettem minden lehetőséget, amit a Bika-tó adhatott. Nem vágytam már további körökre.

A harmadik kör volt a legrosszabb. Igazából 2 dolog tartotta bennem a lelket: (1) mintegy félúton jártunk, mikor megláttam, h. az egyik horgász fogott valamit, megvártam a fárasztás végét, egy nagyon szép, 4-5 kg körüli tükörponty került a szákba, addigra a húgomék már messze jártak, kocoghattam utánuk, és (2) ha nagyon untam a dolgot, arra gondoltam, h. MENNYIRE jó, h. nem a félmaratonra neveztünk, sőt, van maraton, és szupermaraton is, tehát a helyzet nem is annyira vészes…

A negyedik kör aztán már megint jó volt, mert arra gondoltam, h. ez az utolsó J

Egyébként a túrával tényleg semmi gond nem volt. minden kör végén lehetett enni-inni, hátizsák nélkül végig lehetett volna csinálni, csak én nem mertem a cuccomat a kocsiban hagyni. A tó túlsó végén lévő ellenőrzőponton nagyon aranyos gyerekek pecsételtek, akik nápolyival is kínáltak, ha esetleg nem bírnánk ki táplálkozás nélkül azt a mintegy 1 kilométert, ami a rajt-célig hátra volt…

Egyszóval a rendezők tényleg kitettek magukért, csak hát… beigazolódott az elméletem, és nekem TÉNYLEG nem annyira jönnek be az ilyen túrák, ahol valami körül körbe-körbe kell menni. Mondjuk ez a négy kör még elment, de h. a félmaratonon sírva fakadtam volna, az biztos – a többi távról nem is beszélve.

A húgomnak és az unokahúgomnak nálam azért jobban tetszett a túra, de ők sem akartak már versenyen kívül még egy tiszteletkört tenni. Arra sem hajlottak, h. menjünk fel a tegnapi túráról ismerős Szent András dombra… így hát hazafelé vettük az irányt, útközben megálltunk egy hévízgyörki cukrászdában, ahol brutális finom sütik voltak…

Ez a könnyű kis túra számomra érdekes tapasztalatszerzés volt. Nem éreztem magam rosszul, sőt, kevés túrán nevettem ennyit, mint ezen. De azért nem hinném, h. a jövőben átállnék a körbe-körbe túrákra… De azért így egyszer aranyos volt. Örülök, h. ezt is kipróbáltam, köszönöm a lehetőséget.

Ja, és Szamóca, nekem azért hiányzol ám…