2013. június 14., péntek

Határjárás 27

Táv: 27 km
Szint: 920 m

Tavaly a 45 km-es távon voltam, de a vége a sok aszfalttal meg a végtelenbe nyúló Kamaraerdei úttal kizárólag a határkő-rajongásom miatt volt élvezetes… így idén a 27-es táv mellett döntöttem, ez az elejét kivéve erdőn-mezőn, szép helyeken megy. Majd a jövő héten kisétálom magam, gondoltam…
A húgom és az unokahúgom is velem tartottak, ők a 17-es távon, azzal, h. ha bírják, jönnek velem tovább.
Végül nem jöttek, az eleje jó szintes a túrának, mindenféle hegyre felmegy, jó meredeken.
A két alternatív útvonal, a régi zöld fel a Péter-hegyre és a kiszalagozott útvonal a Csúcs-hegy tetején keresztül mély nyomokat hagyott családomban. 

Még nem jártunk erre, és jobb is volt úgy, foglalta össze húgom tömören, és a 17-es célban kiszálltak. Amúgy nagyon jól érezték magukat a túrán, csak elfáradtak.
Én azt sajnálom kicsit, h. akaratlanul ugyan, de becsaptam unokahúgomat a betűgyűjtős játékkal kapcsolatban. Tavaly is voltak az útvonalon kihelyezett táblák, ha valaki leírta a betűket, kijött egy értelmes szó, rendben, ügyes vagy, ennyi. 

Idén is játszottunk, de h. ne kelljen mindenkinek külön írni, ők közös papíron gyűjtöttek, miután biztosítattam őket róla, h. nem jár érte semmi. Hát, idén járt, egy kis csoki, és így szegények csak egyet kaptak, miattam…
A 17-es céltól hozzám csapódott egy fiatal pár, nem túl sok helyismerettel, és a Csacsi-rétig együtt is mentünk, ahol utolértem Szamócát és Imit, akik éppen táplálkoztak. 

Én is bekaptam pár kenyeret, aztán együtt sétáltunk el Normafáig, ahol nekem a cél volt, ők mentek tovább, elköszöntek.



Nagyon kellemes túra volt megint, szeretem a határköveket, jó a szervezés, insallah jövőre is itt leszünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése