2013. május 24., péntek

Budai 50

Táv: 49 km
Szint: 1650 m

Tavaly is voltam ezen a túrán, és nagyon jól éreztem magam, egyértelműnek tűnt, h. menjek idén is, főleg, h. Szamóca is bejelentkezett, aki annyira nem hajlott az idei Kinizsivel való próbálkozásra, gondoltam, hátha győzködöm kicsit…
Reggel a rajtidő elején indultunk, már látszott, h. ne lesz olyan meleg, mint tavaly volt. hamarosan az is látszott, h. fotók sem lesznek, mert mihelyt bekapcsoltam a gépemet, h. a rajtot megörökítsem, azonnal közölte is, h. ő köszönettel lemerült. Tartalék akksi nem volt nálam…
Pár perc múlva lemerült a telefonom is, ezen Szamóca remekül szórakozott, neked ma mindened lemerül, jegyezte meg éleslátóan. Azért a GPS kibírta a végéig elhamdulillah.
Nem mintha olyan óriási szükség lett volna rá, emlékeztem tavalyról a tényleg remek útvonalra. Rá se néztem a GPS-re, míg eljutottunk az Alsó-Jegenye völgyig, ahol tavalyhoz hasonlóan brutál finom szendvicsek voltak, zöldhagyma, lilahagyma, és KIVI szörp, ami scifis zöld árnyalatban pompázott. Ittatok ti már kiviszörpöt? Hát én nem, és eddig, ha megkérdeznek, kapásból feleltem volna, h. nem is szeretnék… de most nagyon jól esett.
Továbbindultunk, hamarosan esni kezdett az eső, aztán hamarosan úgy zuhogott, h. muszáj volt esőkabátot venni.
Az új cipőm volt rajtam, ami egy terepfutó cipő, és arra gondoltam, h. nyáron, nagy melegben jobb lesz, mint a túracipő. Hát, a következőket állapítottam meg:
(1)   NAGYON kényelmes, mintha semmi se lenne a lábamon, de jó értelemben.
(2)   SOKKAL kevésbé csúszik, mint a túracipő, viszont
(3)   Ha csak ránéz egy enyhén nedves fűszálra, azonnal átázik… viszont cserébe
(4)   Nagyon hamar megszárad, tehát voltaképpen mindegy…
Az eső kitartott a Zsíros-hegyig, utána trópusi párában mentünk tovább, a felhők a talaj szintjén gomolyogtak, nagyon szép látvány volt.
A következő ponton a pontőrök elárulták, h. ez a 24. rendezés, és jövőre lesz a jubileumi, 25.
Az nem olyan érdekes, mondtam én lelkesen, majd az lesz az igazi, ha az 50. rendezésen megyünk majd az 50-es távon! És akkor lehetne valami speckó kitűző is. Ez nekik is nagyon tetszett, megegyeztünk, h. insallah akkor és ott találkozunk, Szamócával egészen fellelkesedve mentünk tovább, erről a lehetőségről beszélgetve. Egy idő után megálltunk, mert annyira éhesek voltunk, h. muszáj volt enni valamit.
Telkiben a presszóban ittam egy kávét meg egy kólát, ettünk egy szendvicset, aztán egy különösen szép és ritkán járt részen mentünk tovább. Már a vége felé jártunk a túrának, sok emelkedő se volt már. Azért, h. a szokásos hangulat meglegyen, a Fekete-fejen megkérdezte a pontőr, h. voltam-e már máskor is túrázni… tényleg velem van a baj, azt hiszem.
Innen már hamar beértünk, bár még persze fel kellet kapaszkodni a zöld körre, ami soha nem esik jól… Közben találtam egy barna gyalogcincért, amelynek oly szimpatikus voltam, h. beleharapott az ujjamba, és el sem akart engedni, hiába rázogattam a kezemet apró sikkantásokkal. Ez az esemény nem volt túl jó hatással Szamócára, aki szerint amúgy sem kell összeszedegetni soklábú DOLGOKAT (láb nélküli DOLGOKAT pedig még kevésbé, mert akkor viszont ő fog sikítani).
A célban a rendezőknek felvetettem a remek ötletemet, h. aki majd az 50. rendezésen megy az 50-es távon, az kapjon valami külön kitűzőt. Majd a 49. rendezésen megbeszéljük, mondta egyikük. insallah úgy lesz :)
Egyetlen dolgot sajnáltam kicsit a végén. Tavaly lehetett sárga és kék jelvényből választani az 50-es távon, és bár a sárga a kedvenc színem, mégis a kéket (vagy zöld? Nem is tudom eldönteni) választottam. Majd jövőre visszajövök a sárgáért, mondtam.
Hát, idénre a sárga már elfogyott :(. Ettől kicsit szomorú lettem, de a remek túrát ez sem árnyékolta be. Insallah jövőre is itt leszünk (bármilyen színű is lesz a jelvény).

De, ha kérhetem, az 50. rendezésen legyen már sárga…

Az pedig, h. végül is jön-e Szamóca a Kinizsire, illetve, h. egyáltalán én megyek-e a Kinizsire, majd kiderül a következő beszámolóból, insallah hétfő magasságában :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése