2013. április 12., péntek

Budaörsi Kopárok


Táv: 19,2 km
Szint: 723 m

Bár előző nap volt ugye a Teleki, mégis mindenképpen menni akartam erre a túrára, mert a budaörsi hegyek még mindig a kedvenc hegyeim, bármerre is jártam az országban…
Tavaly Tonnakilométert kalauzoltam el különböző titkos helyekre, most a húgommal és a lányával voltunk, szigorúan csak a kijelölt helyeken, egyszer mentünk le egy piktortégla-üreghez, ám ők – TKM-mel ellentétben – nem voltak hajlandók bejönni.
Az idő korántsem volt olyan szép tavaszi, mint tavaly, az első pontig még az eső is szemerkélt, aztán elhamdulillah abbahagyta:


Olyan sok virág sem volt, mint tavaly, törpe nőszirom pl. egyetlen egy sem, de azért egy-két dolog már nyiladozott:






A túra amúgy eseménytelenül telt, jó értelemben. A szervezés, akárcsak tavaly, zökkenőmentes volt, a rajtoltatás gyors, a pontőr iskolások udvariasak és kedvesek (bár némelyikük eléggé fázott). Már a rajtban kaptunk 1-1 üveg ásványvizet, és útközben is háromszor valamit: almát, csokit müzliszeletet.
Remekül éreztük magunkat, és insallah jövőre is itt leszünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése