2013. január 21., hétfő

Kerecsen 20


Táv: 22,6 km
Szint: 658 m

Ennek a túrának tavaly voltam a 45-ös téli távján, és a 75-ös nyárin, tehát az útvonal olyan sok újdonságot nem tartogatott… viszont ezen a napon volt az unokahúgom szalagavatója, így legkésőbb délután fél kettőre haza kellett érnem. Hogy azért valahova mégis menjek, ezt a rövid túrát választottam. Amúgy is nagyon jók szoktak lenni ezek a Turul túrák, kedves szervezők, remek ellátás… Szamócával megbeszéltük, h. menjünk együtt.
A rajthelyszínül szolgáló büfé előtt más számos túrázó összegyűlt:

Én ¾ 7-kor már a rajtban voltam, kis várakozás után befutott Szamóca és Imi, és még nem volt egészen 7 óra, amikor (az 1. és 2. rajtszám birtokában) elindultunk a Turul-szobor felé. Ennek annyira örültünk, h. benéztük a legelső fordulót, és az ellenőrzőpontot alternatív (az eredetinél sajna lényegesen hosszabb) útvonalon közelítettük meg:

Már a városban is szépen volt hó, elég hideg is volt, elhamdulillah az elején felfelé kell menni, így volt alkalmunk bemelegedni. Még égtek az utcai lámpák:

Aztán, alighogy ezt a fotót elkattintottam, kialudtak, és lassan kivilágosodott. Elértük a Széchényi-emlékhez vezető hosszú lépcsősort:

Egyre több volt a hó, olyannyira, h. a szemetet sem volt egyszerű kidobni…

Normafánál szokás szerint kaptunk csokit, aztán bevágtunk az erdőbe, ami egészen elvarázsoltan szép volt:

Mondjuk a friss hóban menni nem annyira egyszerű, pedig itt még nem is volt olyan mély, mint majd később. Ráadásul sajna a fényképezőgépemben lemerült az akku, és innentől foggva hosszas melengetés után 1-1 fotóra volt csak hajlandó bekapcsolni, így az ezután következő képek nagyrészt Szamóca és Imi képei, ez úton is köszönet érte.
Lefelé mentünk, kiléptünk, hamarosan Makkosmárián voltunk, ahol a forró tea mellett rendkívül finom házi sütemények fogadtak minket:

A piroson mentünk tovább, aztán a sárgán, az útvonal tényleg nem sok újat tartogatott, de a behavazott erdőben nem győztünk gyönyörködni. Nekem közben elkezdett brutálisan fájni a gyomrom, ami némileg visszavett a túraélményből, de a téli táj szépsége kárpótolt érte. Kedvenc határkövem is mély hóban állt:

Ahogy közeledtünk Nagykovácsihoz, a hó is mélyült. A Petneházy-réti ellenőrzőponton kaptunk nápolyiszeletet, és befordultunk a bokrok mellett:

Innen következett a legnehezebb szakasz, a hó mély volt, előttünk nem sokan mentek még, viszont legalább a nap kisütött, és az egész táj szikrázott a friss, mély hóval:

Kellemesen hullámzott az út, és hamarosan benn is voltunk a nagykovácsi célban. Nekem elmúlt a gyomorfájásom elhamdulillah, a célban pedig szokás szerint a világ egyik legjobb meggyesrétesét adták. Biztos, ami biztos, ettem egyet a szendvicseimből is. Aztán indultam a buszhoz, pont benn állt, fussunk javasoltam a mögöttem baktató ismeretlen túratársnak, és egy villámgyors sprinttel el is értük a buszt – az utánuk jövő túrázót már nem várta meg…
1 órakor mér otthon voltam, így nem késtem le unokahúgom szalagavatóját…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése