2012. május 2., szerda

„B” Projekt – SÁRGA 70


Talán emlékeztek rá, h. az év végi összesítőmben utaltam arra, h. erre az évre 3 nagy projektet is tervezek, de, elkerülendő, h. (1) megpróbáljatok lebeszélni róla, (2) halálra röhögjétek magatokat, inkább nem fedem fel előre, h. mik lennének ezek. A projekteket meg lehetett tippelni, 2 embernek sikerült 100%-os találatot elérni, ők ezzel értékes tárgynyereményre tettek szert, amelyet már kézhez is kaptak.
„A” Projekt, a Mátrabérc, már megtörtént. Mindössze 2 héttel „A” Projekt időpontja után pedig elérkezett „B” Projekt is…

Úgy terveztük, h. erre a túrára együtt megyünk Szamócával. Én jó előre megosztottam vele azt az aggodalmamat, h. én, korán fekvő és korán kelő ember lévén (este 10-kor már alszom többnyire), el fogok aludni útközben. Sebaj, majd ő szóval tart insallah.
A túra ugyanis éjjel 11-kor rajtolt Esztergomból. Szeretem az ilyen „valahonnan-valahová” túrákat. Érzékelhetőbbé teszik a távolságot. Ha azt mondod, h. elindultál gyalog Budapestről, felmentél Dobogókőre, majd még onnan le Dömösre, az egy sokkal érzékelhetőbb dolog, mint az, h. mentél 50 km-t a Bükkben, még ha a Bükki források 50 SOKKAL nehezebb is, mint a Téry 50. Tehát az Esztergom-Budapest-Budaörs elég kézzelfoghatónak tűnt számomra. Húgom számára is, aki rögtön közölte is, h. „kellő tisztelettel, de megjegyezném, h. te nem vagy normális”… ennek ellenére mondta, h. jön velünk az utolsó, 18 km-es résztávon, és még azt is felajánlotta, h. elhozza nekünk a (hideg) kólából, banánból és zseléből álló, az út utolsó szakaszára szánt ellátásunkat, ne kelljen már azt is cipelni az első 52 km-n.
Amikor a Projekteket terveztem, valahogy úgy éreztem, h. ha a Mátrabérc meglesz, ez is meglesz. Nem is rettegtem most annyira. A Mátrabérc előtt hetekig a Mátrabérccel álmodtam: volt, h. futottam a trail-en, vagyis a verseny terepfutó változatán (NEM RÖHÖG!), és volt, h. a szobámban harcoltam 2 db, Mátrabérc nevű szörnyeteggel, amelyek nem engedték, h. lekapcsoljam a villanyt… jó, jó, tudom, nem vagyok normális.
„B” projekt előtt inkább kellemes, egészséges izgalom és kíváncsiság töltött el, h. vajon milyen lesz éjszaka gyalogolni, és h. lehetséges-e elaludni menet közben. Mindenesetre, itthon este 6 körül ittam egy kávét, majd a Nyugatiban a vonat indulása előtt még egyet. A vonaton találkoztunk Szamócával, biztos, ami biztos, még ettünk egy kis édességet, megcsodáltuk új túrabotját, majd Esztergomban leszálltunk, és a vonat szinte teljes tartalmával elindultunk nevezési lapokért:

Most rutinosan előbb beállítottuk a botokat, elpakoltuk a cuccot, és felmértük a helyi lehetőségeket (a leghosszabb túra is a mosdóban kezdődik, mondta volt egy bölcs túratárs), és csak utána rajtoltunk, 23:12-es rajtidővel.
Eltévedéstudományi szempontból a túra nem volt túl bonyolult: végig a sárga jelzésen kell menni, kivéve, mikor az már elfogy, mert akkor a szalagozáson. Mondjuk, erre elég jól utal a túra elnevezése is, szerintem… Ennek ellenére a rajtban egy fiatalember teljesen felvillanyozva, hangjában igazi, mély lelkesedéssel és gyermeki örömmel mondta túratársának: „Nézd már, ezen a túrán VÉGIG a sárgán kell menni!”
Szamóca bezzeg tudta, h. ez a helyzet, s remek stílusérzékkel sárga túrásra lakkozta körmeit:

A túra elején, még a lakott, kivilágított területen jó sokan mentünk együtt, kisebb-nagyobb csoportok előzgették egymást, hiszen szinte mindenki egyszerre rajtolt. Az első pont már nem a városban volt, innen a mezőn haladtunk tovább, a hold sütött, szinte lámpa nélkül is lehetett volna menni, de ezt persze inkább nem próbáltuk ki. A következő pontnál kellemes tábortűznél üldögéltek a pontőrök, amire szükség is volt, hiszen legfeljebb 25 fok, ha lehetett:

Én ekkor még nem voltam különösebben álmos, tetszett, h. éjszaka megyünk, fáradt sem voltam. Hamarosan beértünk Pilisszentlélekre, a falu csendes volt, még a kutyák sem ugattak. Az út azonban emelkedni kezdett, hamarosan annyira, h. inkább hagytuk a beszélgetést, és lélegeztünk. Rájöttem, h. jobb világosban menni a meredeken, mert akkor legalább látom, h. mennyire meredek, és mire készüljek, és hol a vége, és h. mi van az úton. Nekem személyesen az is komoly gondot okozott, h. az éji erdő ÖSSZES kis szemétláda repülő lakója az én lámpám fényére gerjedt, és az én számba és szemembe akart berepülni. Egy hatalmas, nagy szárnyakkal és hosszú lábakkal bíró DOLOG szorult be a szemgolyóm és a szemüvegem lencséje közé, és ott vergődött. Akkora éjjelilepkét köptem ki, h. a potroha olyan érzés volt, mintha egy Negró lenne a számban. Vége-hossza nem volt ezeknek a gusztustalan kalandoknak, tudjátok, h. GYŰLÖLÖM az éjjelilepkéket, a meredek úton egyensúlyozva, a túrabotokat tisztes távolban tartva csapkodtam az arcom körül, de a kis mocskok csak jöttek… no, ez az éjszakai túra nagy negatívuma.
Klastrompusztán kaptunk szörpöt, mézes-szilvásat, ami nagyon fincsi volt, és ettünk is banánt a saját ellátmányból, sőt, még egy szendvicset is. Aztán mentünk tovább Vörös-hegy felé, mint a nevéből is gondolhatjátok, felfelé… ekkor már lassan kezdett világosodni, kezdtem nézegetni, h. hol állhatnék meg a reggeli imára. Végül találtam egy nagyjából egyenes, rövid füves helyet, és már nagyon ideje volt, mert rohamosan világosodott. Már kelt fel a nap a szemben lévő hegyek fölött:

Innen felmentük a pilisvörösvári Kálváriához, majd tovább, a presszóba, ahol a következő pont volt.
Számomra ez volt a túra mélypontja. Fizikailag nem voltam fáradt (30 km-t jöttünk eddig, kb. 800 m szinttel, szóval tényleg nem voltam kész tőle), de olyan BRUTÁLISAN álmos voltam, h. hosszabb szakaszokra egyáltalán nem emlékszem. Szamóca szerint ő beszélt hozzám, sőt, kérdéseket is tett fel, de nem kapott semmi reakciót. Én személy szerint nem emlékszem, h. bármit is kérdezett volna, de természetesen nem vonom kétségbe, amit mondott. Lehet, h. kicsit szunyókáltam út közben? A ponton mindenesetre ittam egy kávét, és ettem egy lekváros kenyeret. Ezzel amúgy vége is lett erre a napra a szilárd táplálkozásnak. Ha nem alszom egy éjjel, vagy keveset alszom, azt nekem első sorban a gyomrom sínyli meg – ne tudok enni, émelygek, és ha mégis megeszek valamit, úgy érzem, h. csak úgy ottmarad a gyomromban, mintha nem tudnám megemészteni… A hátra lévő 40 km-t 2 banánnal, zselével, egy tökmagszelettel és az izóval mentem, de nem voltam éhes, és rengeteg energiám is volt, amit pl. a húgom néha kifejezetten nehezményezett…
A Zsíros-hegy felé tartottunk, amely nem tartozik kedvenc hegyeim közé, bármelyik oldalról is közelítjük meg. Az álmosságom elmúlt, vagy a kávé miatt, vagy a szervezetem rájött, h. ÚGYSEM fogunk aludni még egy darabig, és nincs más hátra, mint megbirkózni ezzel a ténnyel. Viszont egyre melegebb lett, egész pontosan brutális kánikula. 30 fok felett volt simán a hőmérséklet. Az erdőben még elviselhető volt, de a kopár szakaszokon durva. Sokat kivett ez a hőség belőlünk. Ezzel együtt viszonylag simán leküzdöttük az Antónia-árkot, innen viszonylag kényelmesebb, pihentető szakasz következett, a Rózsika-forrásnál megálltunk, ettünk egy banánt, ittunk, és elindultunk az Újlaki-hegy felé. Azt mondtam előre Szamócának, h. ezt nem fogja szeretni, és így is volt. Már túl voltunk egy átgyalogolt éjszakán, 40 kilométeren és harminc fokon – no, és ekkor kellett elkezdeni felfelé menni, és ezt jó sokáig folytatni. A Költők padjánál kicsit szusszantunk, fotóztuk a remek panorámát:

Aztán mentünk tovább, most már tényleg elég lényegesen felfelé.
Amúgy ettől egy elég jó szakaszon folyt egy másik túra is, ami nem volt jó, hol kerékpárosok jöttek szemből, hol félmaraton-futók, hogy nordikosok hordái, hol csupán csak egymás mögé besorolni és másokat is közlekedni hagyni semmilyen szinten nem képes kirándulók. Nem értem, h. egy 4 napos hosszú hétvégén miért pont egy más sok éve működő túrára kell rászervezni egy másikat…
Mindegy, nem dühöngtünk, küzdöttünk tovább az emelkedőkkel. Végül persze felértünk, a sziklás emelkedők és felforrt agyunk ellenére, de a mosolyunk talán már nem volt 100% őszinte:

Húgomékat, akik majd Hűvösvölgyben csatlakoztak hozzánk, már kicsit korábban felhívtam. Mire leértünk és pecsételtünk, ők is befutottak. Rövid mosakodás, mosdólátogatás, hozott kóla elfogyasztása következett, aztán nekivágtunk a Nagy-Hárshegyre vezető hosszú emelkedőnek. Előre mondtam a fiataloknak, h. ez még egy nagy nekifutás lesz, és úgy is lett. Nem nagyon esett jól már nekünk, túl az 50 km-en, de a húgoméknak sem, akik még frissek voltak. Mikor felértem a kilátóhoz, pecsételtem, feltűnt, h. nincs meg a húgom és a sógorom sem. Elindultam visszafelé, a ponttól pár tucat méterre találtam őket, a húgom sápadtan ült egy fatörzsön, a sógorom pedig mint egy zaklatott koltóstyúk (jelen esetben kotlóskakas, inkább) aggodalmaskodva sürgölődött körülötte: „jaj, a kis drágám rosszul lett”, közölte riadtan. És valóban, a húgomnak kicsit betett a meleg meg az emelkedő, de némi ivás és arcmosás után jobban lett, és felsétáltunk a ponthoz. Innentől kicsit óvatosabban mentünk tovább, nekem nem volt célom semmilyen időt menni, azon kívül, h. érjünk be szintidőben, Szamóca sem volt már lelkes a rohanás irányába, így a túra végét kényelmesen lesétáltuk. Nagyszénászugtól „hazai terepen” mozogva lelkesen mutogattam és kommentáltam a helyi nevezetességeket, kilátásokat, növény- és állatfajokat, honnan van ennyi energiád, te duracell, mondta a húgom kissé kevesebb lelkesedéssel, mint amit én megfelelőnek tartottam volna. A 24 ökrös hegyi ellenőrzőponton kiderült, amit Szamóca addig is bizonygatott, és az itiner is tartalmazott: fel kell menni még a Törökugratóra. Ennek nagyon nem örültem. Úgy éreztem, h. harminc-akárhány fokban felmászatni az embert 67 km után arra a KRETÉN sziklára, ahol nincs SEMMI, csak perzselő napsütés, puszta kiszúrás. Ráadásul naná, h. a pont a lehető legtávolabbi részen volt:

Aztán a pontőr közölte, h. azért lett ilyen az útvonal vége, mert tavaly sokan panaszkodtak, h. az utolsó pár km-t aszfalton kell menni, és máshogy nem tudták megoldani, h. kevesebb legyen az aszfaltos rész. Erre befogtam a számat. Ááá, én nem merek panaszkodni, hátha akkor jövőre mondjuk a Hármashatár-hegy felé kell bejönni Budaörsre a végén…
Azért mondjuk jó volt erre jönni, mert lefelé volt egy kút, jó hideg vízzel, ami nagyon jól jött:

Mondjuk innen már hamar beértünk, tényleg kevesebb volt így az aszfaltos rész, és legalább a húgomnak, aki nem szeret magas helyekre felmenni, volt egy kis borzongás a végére.
A célban ettünk-ittunk, örültünk. Hamarosan megérkezett Szamóca férje, aki autóval visszatranszportált minket a húgomék Hűvösvölgyben hagyott kocsijához, amit ez úton is ismét köszönünk. ¾ 6 körül értem haza, ami azért vicces, mert 6-tól előadást tartottam :). Egy gyors zuhany után úgy éreztem, úgy-ahogy készen állok rá, életem első 70-es túrája után…
Én nagyon élveztem a túrát, insallah szeretnék jövőre is menni. Bár ez az éjszaka nem alvás eléggé megvisel engem.
És amúgy, többszöri kérdésre válaszolva:
  1. A Mátrabérc SOKKAL nehezebb volt.
  2. „C” Projekt nem mondom meg, h. micsoda, még elég sokára lesz. De addig is vannak még túrák, elhamdulillah :)

8 megjegyzés:

  1. Azta, híres lett a körmöm! ;-)
    Nem semmi, hogy feltetted, ráadásul a beszámoló elejére.
    Gyorsan elkészült ez a beszámoló, látszik, hogy nagyon élvezted a túrát. Így a mai napon egy átALUDT éjszaka után már én is. ;-)

    VálaszTörlés
  2. Úgy éreztem, h. ez a körmözés ANNYIRA remek ötlet, és olyan jól sikerült, h. muszáj kicsit nagyobb nyilvánosságot kapnia :)
    A túra tényleg jó volt, és MEGMONDTAM ÉN, h. egy nap múlva már te is ezt fogod mondani :):):)

    VálaszTörlés
  3. Tonnakilométer2012. május 3. 2:42

    Ez úton is nagy-nagy gratuláció mindkettőtöknek!
    Lehet ezzel a körömfestéssel divatot teremtett Szamóca. Szenzációs volt az ötlet. Már erősen töröm a fejem, hogy a Torockó 35-re milyen színűre fessem a sajátjaimat. :-)
    Gondolkodok rajta, hogy a Karácsonyi Dolina túrán a legszellemesebb grafikájú körömmel rendelkező túratárs különdíjban részesül.

    VálaszTörlés
  4. TKM,

    Nagyon, nagyon szépen kérlek téged, NE fesd ki a körmödet... nem lehetne vmi mást? pl. szép mintát festeni a tájolódra, kulacsra, hátizsákra?
    de a körmödet, kérlek, kérlek, ne...

    VálaszTörlés
  5. Áhhh, pedig de megnézném...

    TKM, a Sóút 2-re nem lehetne esetleg? :)

    (Sziasztok egyébként:))

    VálaszTörlés
  6. Szia egyébként :)

    TKM, ha már MINDENKÉPPEN meg kell tenned, NE a Sóútra... azon nem leszek ott... borzongani akarok én is :)

    L.L., van már terved szombatra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Halima,

      végül egy suhintással átvágtam a gordiuszi csomót: inkább nem megyek szombaton sehova túrázni, ne haragudj rám.

      Elmegyek inkább paradicsomot palántázni, kapálni, ásni, szenvedni... No, utóbbi nem is igaz:))

      Törlés
  7. Ó, semmi gond, valahogy meg fogom oldani insallah :)
    Valahova csak megyek...
    Jó palántázást!

    VálaszTörlés