2012. január 29., vasárnap

PMTT a Budai-hegységben


Táv: 16,5 km

Szint: 505 m

Ezt a túrát már nagyon vártam, mert végre, több mint egy év után, egy olyan túra ígérkezett, amire a húgomék is jönni akartak. Ugyanis a húgom meg a gyereke látták nálam a Budapest kupát, és kitalálták, h. nekik ez nagyon tetszik, nekik is kell ilyen. Erre mondtam, h. 10x eljönnek velem kisebb túrára (max. 20 km), és akkor lesz nekik is. Mondták, h. oké, és egyelőre még tart is a lelkesedés.

(Itt jegyezném meg zárójelben, h. valamelyik túrán mondta egy túratárs, h. ez a Bp-kupa, ennek semmi valódi értéke sincs, mert ilyen 10-15 km-es túrákkal is meg lehet szerezni. Erre én eléggé kiakadtam, bár nem szóltam semmit. De legalább annyira idegesített, mint amikor a túrázók szerintem roppant fensőbbségesen „babatáv” néven nyilatkoznak a kisebb távokról. Ez szerintem egy nagyon lenéző elnevezés. Miért nem lehet azt mondani, h. rövid táv, vagy kistáv? Mintha valaki jobb vagy több lenne azért, mert nem 20, hanem 40, vagy akár 100 km-t megy... Honnan tudja egy ember, h. a másiknak mekkora erőfeszítésébe kerül egy adott táv? Én pl. még nagyon is emlékszem arra, amikor nekem 9 km komoly táv volt (másnap olyan izomlázam volt, h. alig bírtam elmenni a fürdőszobáig, h. bevegyek 2 aszpirint, h. a nap további részében valahogy működni tudjak), és milyen izgatottan újságoltam Aysének a telefonban, h. „képzeld, ma átléptem a 15 km-t!”. És akkor igenis jobban elfáradtam, mint ma egy 50-es túrán. Ha valakinek nem tetszik, h. egy kupát meg lehet szerezni 10 db 15 km-es túrával, akkor ő ne nevezzen arra a kupára, és kész. Az meg miért fáj neki, ha más megszerzi? Pl. a húgomék, bár az egész család sportol valamit, nem tapasztalt és rutinos túrázók (még), és alaposan elfáradtak a mai 16,5 km-en, bár élvezték is. Nekik igenis kihívás egy 20 km feletti táv. De insallah, mire meglesz idén a 10 túrájuk, már nem lesz az. És ha az egész Budapest-kupázással csak annyit érnek el, h. idén 10 napot a természetben, egészséges és aktív kikapcsolódással töltenek el, már akkor érdemes volt belevágniuk, és ki tudja, hány ilyen ember van még, akik miatt mindenképpen érdemes egy ilyen emberközeli, nem csak profiknak (vagy magukat profiknak gondolóknak) abszolválható mozgalmat szervezni. Ha bárki is olvassa a szervezők közül, ez úton is köszönöm.)

Szóval, reggel negyed 8-kor a húgomék felvettek kocsival, és elindultunk Nagykovácsiba, ahova kisebb (de 100%-ban a húgom GPS-ének köszönhető) kavarodás után rendben meg is érkeztünk. A CBA melletti parkolóban hagytuk a kocsit, és megindultunk a rajt felé, ahol nagyon gyorsan megvolt a nevezés. Nagyon tetszenek az ilyen túrák, ahol előnevezés van, és már készen kapunk mindent, nem kell töltögetni a papírokat és esetleg többször is sorba állni. Jó is volt sietni, mert már várt Tonnakilométer és a fia, mert megbeszéltük, h. az elején együtt megyünk. Sajna ez tényleg csak az elejére korlátozódott, mert az ő tempójuk a húgoméknak gyors volt, én pedig előre (és legalább 100x) megígértem nekik, h. SEMMIKÉPPEN nem hagyom ott őket, és megyek velük végig. Tehát a túratársaktól elég hamar leszakadtunk, és mentünk a családi tempóban. A Nagykovácsiból kivezető emelkedő annyira nem lelkesített senkit, az erdőbe beérve kicsit jobb lett a helyzet, bár a sógorom többször hangsúlyozta, h. milyen kár, h. nem látunk pl. vaddisznókat. Hogy ne legyen olyan hiányérzete, én előrefutottam, és az út menti bokrok között elbújva zörgést, röfögést és malacvisítást produkáltam (hát, erről lemaradtál, Tonnakilométer… sajnálhatod). Sajna, mivel a bokrokon levelek nem voltak, az álcázás nem volt tökéletes, de a sógorom (és az arra haladó pár tucat túrázó) azért így is értékelte az erőfeszítést.

A húgom, mihelyt vízszintesebb terepre értünk, bekapcsolta a gyorsítórakétákat, és hamarosan már csak a nyomait láttuk:



A sógorom pedig, megéhezvén, megfordította hátizsákját, elővette villáját és kenyerét, majd a húgom által csomagolt, felkarikázott virslit kezdte eszegetni nagy kényelmesen:



Hamarosan elértük az első pontot, a Csergezán-kilátót, ahol ugyan én már sokszor voltam fenn, de a húgomék még egyszer sem, ezért, miután meggyőztem a húgomat, h. TÉNYLEG egy biztonságos, erős és szilárd kilátóról van szó, felmentünk körülnézni. A kilátás nem volt a legjobb, elég párás volt a levegő, de így is tetszett. Utána teáztunk egyet:



Majd indultunk tovább, a Tarnai-pihenő felé. Ezen a túrán az első pár km után a navigációt a húgomra bíztam. Mondtam, h. olvassa az itinert, és döntse el ő, h. merre kell menni – ha egy idő után rászánják magukat, h. nélkülem is túrázzanak, ne járjanak úgy, mint én az első teljesítménytúrámon. Mondjuk ezen a túrán az útleírás sokkal jobb volt, mint azon. Általában véve a szervezéssel kapcsolatos minden dolog sima és zökkenőmentes volt, a pontőrök nagyon kedvesek (a húgom meg is kérdezte: „Ezek szegények itt ülnek kinn fél napot? És ingyen? Hát, én pénzért sem csinálnám!”), az útleíráson a húgom is teljes sikerrel igazodott el, pedig először csinált ilyesmit.

A kilátóhoz vezető részen a zöld háromszög egy szakaszon eléggé le volt jegesedve, a húgom leányának sikerült is egy méreteset esnie, de elhamdulillah semmi baja nem történt, a lelkének eset rosszul inkább.

A Tarnai-pihenőnél a kilátások mindenkinek tetszettek, meg az is, h. utána jó darabig lefelé kellett menni:



Természetesen, én, mint az eltévedéstudomány élen járó elméleti szakembere, és elkötelezett eltévedéskutató, egy helyen benéztem az utat, illetve a húgom (és még kb. egy tucat túrázó) nézte be, én meg nem korrigáltam, és a zöld + jelzést követve átkeltünk valami létra/vasrúdhíd alternatív átkelőn, ahol nem kellett volna. Hamarosan jöttek szembe azok, akik korábban megelőztek minket, arrafelé már nincs jelzés, mondták. Elővettem a GPS-t, és valóban, ő nagyon jól tudta, h. nem kellett volna balra lekanyarodni, hanem menni tovább. De a jelzés nagyon megtévesztően volt felfestve – pont az átkelés mellett található kerítésoszlopon, sokan elmentek arra. De egy gyors korrekció után megállapítottam, h. mindössze egy enyhébb fokozatú elkavarás történt, és a helyes útra visszatérve hamar meglett az Anna-vadászház, ahol kaptunk csokit, és megnyugtattam mindenkit, h. már nincs sok hátra:



Valamint itt találtunk egy puklifát, ami annyira tetszett, h. megkértem a húgomat, h. ugyan fotózzon már le vele:



Hamarosan megláttuk a táblát, ami jelezte, h. a hosszú távosok itt kanyarodnak el balra. Kicsit sajnáltam, h. nem megyünk el a Nagy-szénás felé, mert nagyon szeretem, de a 23 km még nem bevállalható táv nekünk – insallah majd nyár vége felé. Akkor úgyis szebbek a Szénások.

Húgom profi navigációjával már zökkenőmentesen betaláltunk Nagykovácsiba, ahol találkoztunk ezekkel a szerelmesekkel:



Hamarosan a célban vehettük át az okleveleket (amik nagyon szépre sikerültek), a kitűzőt és a nagyon finom pogácsát. A többiek nem kértek teát, én igen, és olyan igazi, napközis ízeket idéző tea volt, ami szerintem sehol máshol nem létezik már, csak teljesítménytúrákon :).

Eredetileg azt fontolgattam, h. a húgomék hazajönnek kocsival, én meg még visszasétálok Hűvösvölgybe vagy a Normafáig, de győzött a kötelességtudat. Ha időben hazaérek, még insallah le tudok ülni dolgozni, és akkor talán befejezem insallah a jövő héten a könyvet, amin dolgozom, és másik határidővel stresszelhetem magam a továbbiakban :)

A túra nagyon kellemes volt, a húgomék élvezték elhamdulillah – már azt tervezgetik, mire menjünk legközelebb.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most találtam rá a blogodra, ugyanis barátnőmmel mi is Budapest Kupázunk az idén. Én is vezetek blogot a túrákról és a hétközbeni edzéseimről is.
    Teljesen egyetértek a felvetéseddel, hogy nagyon szuper ez a Budapest Kupa. Nem értem, néhány túrázót miért zavar, hogy kevéssel is el lehet nyerni a kupát. Aki akar mehet többet, a kezdők kevesebbet, de legalább meg lesz a kezdő túrázók sikerélménye, hogy kezdeti km-eiket is díjazzák. Édesanyám sem mozgott soha életében, erre most ebbe a kupába belevágott. A legkisebb távokon indul édesapámmal és öröm látni, hogy ő is elkezdett túrázni és így ő máris többet tesz, mint azok akik otthon ülnek és el sem indulnak. Miért baj az, ha van egy ilyen rendezvény, ahol ezt a kezdeti lelkesedést, próbálkozást díjazzák? De hát nem ez lenne a Kupa célja, hogy rávegye az embereket a mozgásra, a túrázásra, fővárosunk környékének megismerésére? Úgyhogy én is örülök ennek a Kupának, akit meg ez zavar, az ne vegyen részt rajta. ;-)
    További jó túrázást neked, nektek!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Örülök, h. a te családodnak is tetszik a kupa. A húgomék már kérdezgetik, h. mikor lesz a legközelebbi. Talán a Normafa 20-ra elviszem őket, 19 km a felső határt ostromolja, de insallah menni fog nekik...
    Jó túrázást, hátha egyszer látjuk majd egymást valamelyik Bp-kupás túrán :)

    VálaszTörlés